Sziasztok! Meghoztam a következő fejezetet, remélem valaki örül neki... Este a google térképét nézegetve (megjegyzem nem ez a hobbim, okkal tettem) rá kellett jönnöm, hogy Cullenék elképzelt otthonának helye nagyon messze van minden mástól és főleg Vancouvertől ahova elképzeltem a sulijukat és Carlisle munkahelyét, ergo még vámpír vezetési stílussal is több mint négy órát kellene naponta autózniuk, hogy oda vissza megtegyék ezt a távolságot. Ezért kicsit arrébb költöztettem a dolgokat. Így a házuk a Brit Kolumbiai Harrison Hot Springs közelébe került, a sulis munkahelyes dolog meg Abbotsfordba, ami az előzőtől kb. 60 km-re található. Erre a hosszú kitérőre pedig csak azért volt szükség, mivel néhány helyen már megneveztem Vancouvert... és nem szeretném, ha hülyének néznétek. De nem húzom tovább a dolgot.
Jó olvasást!
Üdv: Bee
4. fejezet
Abbotsford High School
Az iskola tipikus volt. Egy modern iskolaépület sok üveg felülettel, körülötte L alakban nagy parkoló a másik oldalán egy kisebb park padokkal és asztalokkal. A kerítésen belül nagy sportpálya és egy másik épület, valószínűleg tornacsarnok.
Miután a portán készségesen útbaigazítottak könnyedén megtaláltam a tanulmányi irodát. Az épület belűről is átlagos volt egyik oldalon az irodák, tanári szoba és a könyvtár másikon az ebédlő és a lépcsőház, gondolom, az elsőn vannak a szekrények, és a termek egy része, a másodikon meg a többi.
A tanulmányi iroda jobbra az első ajtó volt, „eltéveszthetetlen” ezt a szót használta rá a portán ülő középkorú nő. Tényleg az volt ugyanis még az ajtóra is ki volt írva nagy fekete betűkkel. Valahogy az egész olyan fenyegetően, ijesztően hatott, pedig ide aztán semmi rossz emlék nem köt.
Bekopogtam.
- Szabad – hallottam egy fiatal női hangot.
Mikor, benyitottam még az a kis alaptalan félelmem is elszállt. Az iroda egy irodához képest otthonos volt, a kicsit terrás árnyalatú laminált padlóval jó összhangot alkotott a halvány kicsit drappos kicsit sárgás beütésű fal. Az egyik falon egy nagy, toszkán tájat bemutató festmény volt, aminek az alapszínei csak pár árnyalattal voltak sötétebbek a szoba színeinél. Az asztalnál egy harminc év körüli nő ült, akiről először Vilma jutott eszembe a Scoobie Doo-ból, csak egy kicsit vékonyabb és idősebb kivitelben SZTK-keretes szemüveg nélkül, bár szemüvege volt ráadásul fekete műanyag keretes, de dizájnosabb kivitelben.
- Jó napot! – köszöntem. – Elisabeth Thompson vagyok.
- Odessa Drakeford – kezet fogtunk – Foglalj helyet.
- Tudomásom szerint a nap folyamán már beszélt az apámmal – kezdtem.
- Igen, az apád elmondta, hogy most költöztél ide Londonból, és nálunk szeretnéd folytatni a tanulmányaid.
- Igen ezt terveztem – mosolyogtam rá – Akkor nyilván azt is elmondta, hogy ők a munkájuk miatt sajnos nem tudtak velem jönni.
- Igen – bólintott - át is faxolt erről egy levelet. Akkor lássuk a papírokat. Szükség lenne a személy igazolványodra, a múlt évi bizonyítványodra, a tanulmányi engedélyedre és ki kellene töltened egy formanyomtatványt. Hoppá – gondolkozott el - azt alá kellene írnia a gondviselődnek, ami nyilvánvalóan az apád, de ő ugyebár nincs itt – sóhajtott gondterhelten - Na mindegy majd megoldjuk valahogy.
- Letöltöttük az iskola honlapjáról – mondtam és odanyújtottam – Még azelőtt töltöttem ki mielőtt Vancouverbe jöttem.
- Egy gonddal kevesebb – lélegzett fel megkönnyebbülten - mindig megfeledkezek a letölthető verzióról.
Szépen sorban odaadtam neki, amiket kért.
- Amerikai vagy? – kérdezett meglepetten, mikor megnézte a személyimet.
- Igen, Los Angelesben születtem, aztán New Yorkba költöztünk, majd Európába. Az iskolát már ott kezdetem, főleg Párizsban és Londonban éltem, de a legtöbb európai országban jártam már – meséltem el a megbeszélteknek megfelelően.
- Hűha, ez aztán élet, még csak 16 vagy, de már több helyen jártál, mint a legtöbb felnőtt – állapította meg.
- Nem olyan jó – mosolyodtam el keserűen - nem tartozol sehova, nincs otthonod, nincsenek barátaid, mivel pár hónap alatt nem tudsz igazán beilleszkedni, és mikorra sikerülne, újra költözöl. Ha valakivel mégis összebarátkozol, akkor meg nehéz elbúcsúzni. Egy idő után már nem is próbálkozol.
- Sajnálom – mondta.
- Nem kell.
- Akkor hamarosan megint költözöl? – kérdezte.
- Nem ez most véglegesnek tűnik. A szüleim kaptak egy lehetőséget, hogy ők indítsák be a cég ausztráliai leányvállalatát, de előtte még van egy 6 hónapos munkájuk Japánban és tapasztalatszerzés céljából még 12 hónap az akkor induló kínai leányvállalatnál. Ezt én már nem vállaltam be, de ők szeretik csinálni.
- Aztán utánuk mész Ausztráliába? – kérdezte.
- Talán, de csak az egyetem után – mondtam - A továbbtanulás az egyik ok, amiért nem mentem velük, már csak pár évem van és a tanulást egyre nehezebb összeegyeztetni a költözésesekkel.
- Értem, remélem nálunk megtalálod a számításaid. Jut eszembe, szükség lenne egy hivatalos okmányra, ami igazolja, hogy lakcímed alapján ehhez az iskolához tartozol.
Hoppá én ilyenre nem emlékszem, bár ez nem zárja ki, hogy Jasper gondolt rá.
- Nézem! Remélem beraktam – remélem Jaspernek eszébe jutott.
- Ha még sincs meg behozhatod utólag is, vagy… van egy jobb ötletem, van egy ismerősöm az önkormányzatnál, ha felhívom biztos át tudja küldeni – ajánlotta fel segítőkészen, de nekem csak egy gondolat járt a fejemben: Jaj csak azt ne!
- Megvan! – mondtam megkönnyebbültem mikor megláttam az egyik papírlapon egy kis öntapadós lapot a „Bocs, de csak később jutott eszembe” felirattal.
- Rendben. Akkor már csak néhány dolgot kell megbeszélnünk – fogott bele egy hosszúnak ígérkező monológba - Először is nem tudom fogsz-e örülni neki, de miután utána néztünk az előző iskolád tantárgyi követelményeinek, úgy láttuk, hogy a legtöbb tárgyból ott tartasz, mint azok a diákjaink, akik most kezdik majd a harmadikot. Az egyetlen tárgy, amiből lemaradásod van az, az amerikai történelem, de miután konzultáltam a történelem szakos kollégával úgy döntöttünk, hogy ez behozható.
- Harmadik ez jól hangzik – mosolyodtam el.
Ez azt jelentené, hogy kihagyhatom a másodikot, ekkora szerencsét!
- Azért van pár kitétel, amíg nem hozod be a lemaradásod, nem vehetsz föl emelt szintű órákat, és nem vehetsz részt, az önkéntes alapon működő tanórán kívüli foglalkozásokon – vázolta a tényeket.
- Rendben.
- Természetesen, amint a kolléga úgy látja, ez a tilalom feloldódik. Egyébként szeretnél fölvenni valamely tárgyból emeltszintű órát? – kérdezett rá rövid gondolkodás után.
- Biológiából.
- Akkor abban a csoportban fenntartunk neked egy helyet – ígérte - Még egy dolog van, a házirend néhány pontját tisztáznunk kellene. Az iskolának nincs egyenruhája, de bizonyos ruhadarabok kerülendőnek minősülnek például az olyan felsők, amikből kivan a hasad, az olyan csípőnadrágok és miniszoknyák, amikből kivan a feneked, ha leülsz, de gondolom ez eddig sem volt másképp – lépett tovább máris az egyértelmű válaszra alig hagyva időt.
- Nem.
- Ezenkívül a tanítás kilenckor kezdődik és az esetleges igazolatlan késések percei összeadódnak, és ha kellő mennyiségű gyűlik össze, akkor az igazolatlan órának minősül.
Az igazolatlan órákat szigorúan büntetjük enyhébb esetben büntető feladatokkal, a szakkörökről való kizárással, durvább esetben felfüggesztéssel és évismétléssel. A hiányzások igazolása utólag történik szülői, orvosi vagy egyéb igazolással, de a hiányzás első napján még 9 óra előtt telefonon vagy személyesen értesíteni kell a hiányzásról az iskolát, esetleg előre látható hiányzás esetén az már előre is leigazolható.
Egy esetben lehet ettől eltérni, ha az előző nap folyamán betegség miatt hazaküldtek, ebben az esetben a hiányzás automatikusan bejelentettnek minősül, persze utólag itt is szükség van igazolásra.
Az előbb már beszéltem a büntetésekről ezek mindenfajta kihágásra érvényesek, ezekről majd kapsz egy rövid tájékoztatót.
Ja és még valami bár ez téged jelenleg nem érint, de azért elmondom, ha az átlagod közepes alá csökken az automatikus kizárást jelent az önkéntes tanórán kívüli foglalkozásokból – darálta le szinte lélegzetvétel nélkül a szabályokat.
- Rendben - bólintottam.
- Itt az órarended, a tanáraid névsora, hogy ki mit tanít és azt hányas számú teremben, a tájékoztató, amit ígértem, a szekrényed száma és kódja és egy könyvtári kártya, amivel használhatod a könyvtári gépeket és kölcsönözhetsz – adott át egy pakkot.
- Köszönöm – mondtam miközben felálltam.
- Akkor hétfőn látjuk egymást – mosolygott rám barátságosan - Az iskola pontban kilenckor kezdődik, ne késs - figyelmeztetett.
- Nem fogok. Viszlát – mentem ki az ajtón.
- Viszlát.
- Huh – csúszott ki a számos mikor becsuktam magam mögött az ajtót és egy mélyet sóhajtottam – Na ezen is túl vagyok.
Tulajdonképpen gyorsabban végeztem, mint vártam, az előtérben elhelyezett óra szerint csak szűk negyven percig voltam bent.
Jó olvasást!
Üdv: Bee
4. fejezet
Abbotsford High School
Az iskola tipikus volt. Egy modern iskolaépület sok üveg felülettel, körülötte L alakban nagy parkoló a másik oldalán egy kisebb park padokkal és asztalokkal. A kerítésen belül nagy sportpálya és egy másik épület, valószínűleg tornacsarnok.
Miután a portán készségesen útbaigazítottak könnyedén megtaláltam a tanulmányi irodát. Az épület belűről is átlagos volt egyik oldalon az irodák, tanári szoba és a könyvtár másikon az ebédlő és a lépcsőház, gondolom, az elsőn vannak a szekrények, és a termek egy része, a másodikon meg a többi.
A tanulmányi iroda jobbra az első ajtó volt, „eltéveszthetetlen” ezt a szót használta rá a portán ülő középkorú nő. Tényleg az volt ugyanis még az ajtóra is ki volt írva nagy fekete betűkkel. Valahogy az egész olyan fenyegetően, ijesztően hatott, pedig ide aztán semmi rossz emlék nem köt.
Bekopogtam.
- Szabad – hallottam egy fiatal női hangot.
Mikor, benyitottam még az a kis alaptalan félelmem is elszállt. Az iroda egy irodához képest otthonos volt, a kicsit terrás árnyalatú laminált padlóval jó összhangot alkotott a halvány kicsit drappos kicsit sárgás beütésű fal. Az egyik falon egy nagy, toszkán tájat bemutató festmény volt, aminek az alapszínei csak pár árnyalattal voltak sötétebbek a szoba színeinél. Az asztalnál egy harminc év körüli nő ült, akiről először Vilma jutott eszembe a Scoobie Doo-ból, csak egy kicsit vékonyabb és idősebb kivitelben SZTK-keretes szemüveg nélkül, bár szemüvege volt ráadásul fekete műanyag keretes, de dizájnosabb kivitelben.
- Jó napot! – köszöntem. – Elisabeth Thompson vagyok.
- Odessa Drakeford – kezet fogtunk – Foglalj helyet.
- Tudomásom szerint a nap folyamán már beszélt az apámmal – kezdtem.
- Igen, az apád elmondta, hogy most költöztél ide Londonból, és nálunk szeretnéd folytatni a tanulmányaid.
- Igen ezt terveztem – mosolyogtam rá – Akkor nyilván azt is elmondta, hogy ők a munkájuk miatt sajnos nem tudtak velem jönni.
- Igen – bólintott - át is faxolt erről egy levelet. Akkor lássuk a papírokat. Szükség lenne a személy igazolványodra, a múlt évi bizonyítványodra, a tanulmányi engedélyedre és ki kellene töltened egy formanyomtatványt. Hoppá – gondolkozott el - azt alá kellene írnia a gondviselődnek, ami nyilvánvalóan az apád, de ő ugyebár nincs itt – sóhajtott gondterhelten - Na mindegy majd megoldjuk valahogy.
- Letöltöttük az iskola honlapjáról – mondtam és odanyújtottam – Még azelőtt töltöttem ki mielőtt Vancouverbe jöttem.
- Egy gonddal kevesebb – lélegzett fel megkönnyebbülten - mindig megfeledkezek a letölthető verzióról.
Szépen sorban odaadtam neki, amiket kért.
- Amerikai vagy? – kérdezett meglepetten, mikor megnézte a személyimet.
- Igen, Los Angelesben születtem, aztán New Yorkba költöztünk, majd Európába. Az iskolát már ott kezdetem, főleg Párizsban és Londonban éltem, de a legtöbb európai országban jártam már – meséltem el a megbeszélteknek megfelelően.
- Hűha, ez aztán élet, még csak 16 vagy, de már több helyen jártál, mint a legtöbb felnőtt – állapította meg.
- Nem olyan jó – mosolyodtam el keserűen - nem tartozol sehova, nincs otthonod, nincsenek barátaid, mivel pár hónap alatt nem tudsz igazán beilleszkedni, és mikorra sikerülne, újra költözöl. Ha valakivel mégis összebarátkozol, akkor meg nehéz elbúcsúzni. Egy idő után már nem is próbálkozol.
- Sajnálom – mondta.
- Nem kell.
- Akkor hamarosan megint költözöl? – kérdezte.
- Nem ez most véglegesnek tűnik. A szüleim kaptak egy lehetőséget, hogy ők indítsák be a cég ausztráliai leányvállalatát, de előtte még van egy 6 hónapos munkájuk Japánban és tapasztalatszerzés céljából még 12 hónap az akkor induló kínai leányvállalatnál. Ezt én már nem vállaltam be, de ők szeretik csinálni.
- Aztán utánuk mész Ausztráliába? – kérdezte.
- Talán, de csak az egyetem után – mondtam - A továbbtanulás az egyik ok, amiért nem mentem velük, már csak pár évem van és a tanulást egyre nehezebb összeegyeztetni a költözésesekkel.
- Értem, remélem nálunk megtalálod a számításaid. Jut eszembe, szükség lenne egy hivatalos okmányra, ami igazolja, hogy lakcímed alapján ehhez az iskolához tartozol.
Hoppá én ilyenre nem emlékszem, bár ez nem zárja ki, hogy Jasper gondolt rá.
- Nézem! Remélem beraktam – remélem Jaspernek eszébe jutott.
- Ha még sincs meg behozhatod utólag is, vagy… van egy jobb ötletem, van egy ismerősöm az önkormányzatnál, ha felhívom biztos át tudja küldeni – ajánlotta fel segítőkészen, de nekem csak egy gondolat járt a fejemben: Jaj csak azt ne!
- Megvan! – mondtam megkönnyebbültem mikor megláttam az egyik papírlapon egy kis öntapadós lapot a „Bocs, de csak később jutott eszembe” felirattal.
- Rendben. Akkor már csak néhány dolgot kell megbeszélnünk – fogott bele egy hosszúnak ígérkező monológba - Először is nem tudom fogsz-e örülni neki, de miután utána néztünk az előző iskolád tantárgyi követelményeinek, úgy láttuk, hogy a legtöbb tárgyból ott tartasz, mint azok a diákjaink, akik most kezdik majd a harmadikot. Az egyetlen tárgy, amiből lemaradásod van az, az amerikai történelem, de miután konzultáltam a történelem szakos kollégával úgy döntöttünk, hogy ez behozható.
- Harmadik ez jól hangzik – mosolyodtam el.
Ez azt jelentené, hogy kihagyhatom a másodikot, ekkora szerencsét!
- Azért van pár kitétel, amíg nem hozod be a lemaradásod, nem vehetsz föl emelt szintű órákat, és nem vehetsz részt, az önkéntes alapon működő tanórán kívüli foglalkozásokon – vázolta a tényeket.
- Rendben.
- Természetesen, amint a kolléga úgy látja, ez a tilalom feloldódik. Egyébként szeretnél fölvenni valamely tárgyból emeltszintű órát? – kérdezett rá rövid gondolkodás után.
- Biológiából.
- Akkor abban a csoportban fenntartunk neked egy helyet – ígérte - Még egy dolog van, a házirend néhány pontját tisztáznunk kellene. Az iskolának nincs egyenruhája, de bizonyos ruhadarabok kerülendőnek minősülnek például az olyan felsők, amikből kivan a hasad, az olyan csípőnadrágok és miniszoknyák, amikből kivan a feneked, ha leülsz, de gondolom ez eddig sem volt másképp – lépett tovább máris az egyértelmű válaszra alig hagyva időt.
- Nem.
- Ezenkívül a tanítás kilenckor kezdődik és az esetleges igazolatlan késések percei összeadódnak, és ha kellő mennyiségű gyűlik össze, akkor az igazolatlan órának minősül.
Az igazolatlan órákat szigorúan büntetjük enyhébb esetben büntető feladatokkal, a szakkörökről való kizárással, durvább esetben felfüggesztéssel és évismétléssel. A hiányzások igazolása utólag történik szülői, orvosi vagy egyéb igazolással, de a hiányzás első napján még 9 óra előtt telefonon vagy személyesen értesíteni kell a hiányzásról az iskolát, esetleg előre látható hiányzás esetén az már előre is leigazolható.
Egy esetben lehet ettől eltérni, ha az előző nap folyamán betegség miatt hazaküldtek, ebben az esetben a hiányzás automatikusan bejelentettnek minősül, persze utólag itt is szükség van igazolásra.
Az előbb már beszéltem a büntetésekről ezek mindenfajta kihágásra érvényesek, ezekről majd kapsz egy rövid tájékoztatót.
Ja és még valami bár ez téged jelenleg nem érint, de azért elmondom, ha az átlagod közepes alá csökken az automatikus kizárást jelent az önkéntes tanórán kívüli foglalkozásokból – darálta le szinte lélegzetvétel nélkül a szabályokat.
- Rendben - bólintottam.
- Itt az órarended, a tanáraid névsora, hogy ki mit tanít és azt hányas számú teremben, a tájékoztató, amit ígértem, a szekrényed száma és kódja és egy könyvtári kártya, amivel használhatod a könyvtári gépeket és kölcsönözhetsz – adott át egy pakkot.
- Köszönöm – mondtam miközben felálltam.
- Akkor hétfőn látjuk egymást – mosolygott rám barátságosan - Az iskola pontban kilenckor kezdődik, ne késs - figyelmeztetett.
- Nem fogok. Viszlát – mentem ki az ajtón.
- Viszlát.
- Huh – csúszott ki a számos mikor becsuktam magam mögött az ajtót és egy mélyet sóhajtottam – Na ezen is túl vagyok.
Tulajdonképpen gyorsabban végeztem, mint vártam, az előtérben elhelyezett óra szerint csak szűk negyven percig voltam bent.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése