Minden vég egy új kezdet.

Mint látjátok meghoztam a következő fejezetet, kicsit később ugyan ,mint azt tervezetem, de a lényeg, hogy csak sikerült. Viszont, hogy kiderüljön miért viselkedett Bella úgy ahogy arra még sajnos sokat kell várni. Pont ezért elárulok néhány dolgot. 1 Bella indokait egészen el lehet fogadni. 2 Később jó viszonyban lesznek majd, bár sosem Bellához áll majd legközelebb a család női tagjai közül. 3 Betty-nek hamarosan legkisebb próblémája is nagyobb lesz annál, hogy valaki nem túl udvariasan viselkedik vele.

Üdv: Bee

Ui.: Tomi komit akarok!!!

7.fejezet
Új élet

Jasper gyorsan dolgozott. Feltörte az eltűnteket nyilvántartó rendszert és létrehozott egy adatlapot miszerint bő egy éve (Mary megszűnése után egy héttel) tűntem el a lakóhelyem közeléből. Jasper nagyon alapos volt még szemtanúi beszámolókat is írt arról, hogy szökésem után itt meg ott láttak. Aztán hozzá látott új életem elkészítéséhez. Arra törekedett, hogy a lehető legtöbb pontban térjen el a régitől. Így születtem végül a napfényes Kaliforniai városban Los Angeles - ben (azért egy nagyvárosban, mert ott sokkal kevésbé emlékezhetnek egy-egy adoptált gyerekre vagy esetemben arra, hogy nem is létezik). Mivel önállóságomat nem akarták elvenni, ezért kaptam a koromhoz pár hónapot, vagyis majdnem egy évet (egy 16 éves csak szabadabb, mint egy 15) így lett a születésnapom 1998. április 21. Míg Jasper a múltamon dolgozott addig Alice megtanította, nehogy elfelejtsem.
- Tehát még egyszer, 1998. április 21.-én születtél Los Angelesben, azért LA-ben mert a szüleid akkor épp ott dolgoztak, de mivel a munkájuk lévén sokat kellett utazniuk hamar elkerültél New Yorkba, aztán később Európába.
- Már éppen elégszer hallottam Alice és már elsőre is megjegyeztem. Európa legtöbb országában éltem hosszabb rövidebb ideig, de a legtöbbet Franciaországban és Angliában. A szüleimet legutóbb Japánba helyezték át 10 hónapra, ahonnan majd Kínába mennek további 14 hónapra, aztán Ausztráliába meghatározatlan időre. Nekem már elegem volt abból, hogy folyton költözünk, így nem tudok barátokat szerezni, de mivel anyuéknak fontos a munkájuk és mindig is arra vágytak, hogy beutazzák a világot nem akartam, hogy miattam abbahagyják. Felajánlottam, hogy Angliába maradok, de anyu hallani sem akart róla, hogy teljesen egyedül éljek, így köztes megoldásként maradt a bentlakásos iskola, de ezt meg én nem akartam. Aztán karácsonykor, amikor összejött a család minden megoldódott, mert anyu unokatestvére Carlisle fölajánlotta, hogy költözzek hozzájuk. És így tovább. Látod Alice, betéve tudom, szerintem még visszafelé is menne. - a végébe már csempésztem némi gúnyos hangsúlyt is.
- Jó jó, de fő a biztonság – védekezett.
- Persze Alice – nyugodtam bele.
- Még egy utolsó kérdés – látszott rajta, hogy mennyire élvezi a dolgot, teljesen belelkesült.
- Igen? – vele ellentétben én már csüggedt voltam.
- Mi is a neved? Tudom, hogy tudod, de ezt a legkönnyebb elrontani a megszokás miatt. Minél többször mondod ki annál biztosabb – magyarázott.
- Elisabeth Thompson – mondtam egy sóhajtással kísérve. Jasper a keresztnevemet is meg akarta változtatni, de én ragaszkodtam az Elisabethez, legalább ez maradjon meg – de mindenkinek csak Lisa – fejeztem be a mondatot.
- Gratulálok Ms Thompson maga kiválóan diplomázott öntörténetből – szólt ide Emmett tévénézés közben, kissé elmásította hangját ettől olyan lett, mint a dékánoké.
- Kösz.
- Bella kérdezi, hogy elmenjen-e Jenks-hez a papírokért vagy elmész te – kérdezte Edward Jaspertől miközben egy vámpírhoz képest csigalassúsággal lejött az emeletről.
- Inkább elmegyek én, ha Bella menne egy hétbe is telne mire elkészülnének az iratok. Lisanak szüksége lehet rájuk.
- Emelt tarifát az utóbbi időben? Csak, hogy tudjam mennyit is kéne felvennem – fordultam feléjük.
- Nem szükséges megadnod – vágta rá rögtön Edward.
- De igen. Már e nélkül is többet tesztek értem, mint amennyit valaha is meg tudnék hálálni, legalább pénzzel ne tartozzak
- Drága mulatság – jegyezte meg.
- Tudom, de Marynek is jó megérzései voltak a tőzsdéhez, úgyhogy ez nem probléma.
- Biztos nem akarná, hogy ilyenre pocsékold el – látszott, hogy csupán a kedvesség vezérelte és nem akartam megbántani azzal, hogy nem fogadom el az ajánlatát, de úgy neveltek ne tartozzak senkinek. Ezek voltak az elveim.
- Edward zárjuk ezt le, kifizetem és kész. Nem szeretek tartozni, ép elég kellemetlen nekem már amúgy is ez az egész. Had fizessem ki, tudom, hogy nem jelent nektek semmit a pénz, de nekem ez igen.
- Ha ennyire ragaszkodsz hozzá, ám legyen – egyezett végül bele.
- A pénzedről jut eszembe, lehet, hogy problémák lesznek vele a névváltás miatt – szólt közbe Jasper.
- Marie körültekintő volt a nagy része külföldön van, csak egy folyószámla van az én nevemen. Mondjuk nincs rajta túl sok, talán 45, 50 ezer $, de azt hiszem, inkább átutaltatom, mert hát hogy is van az a mondás… aki a kicsit nem becsüli,… a nagyot nem érdemli.
Elkezdtem kotorászni a táskámban a telefonom után, hogy elintézzem az ehhez szükséges telefont. Mivel mindig a táska legalján van, amit keresel, így rögtön ott kezdtem el túrni. Fésű, esernyő, szatyor, púder (már vagy ezer éves lehet), parfüm (szintén), kulcs, pénztárca és végül valami hideg kemény és csillogó, a mobilom.
Mellesleg csodálom, hogy fér be ennyi minden egy táskába, valamit tudhatnak a tervezők. Elkezdem keresgélni a telefonkönyvbe az ügyvéd nevét, hogy is hívták. Valami L betűs volt talán Links vagy Lender jobban kellett volna figyelnem Mary-re. Lefelé haladok a névjegyzékbe még jó, hogy kevés L betűst ismerek. Steve Landon ez az és megnyomom a hívó gombot. Kicsöng, egy búgás, két búgás és még egy.
- Halló. Steve Landon – szólt bele egy középkorú férfi hang.
- Helló Stevee. – az „í”-t kicsit megnyújtottam – Elizabeth Carter vagyok. Ugye emlékszel rám.
- Hát ööö…
- Nem baj, segítek. Marie Carterra, csak emlékszel - akaratlanul is affektáltam, nem kedveltem túlságosan a férfit.
- Iiigen, és te vagy a… - hosszú szünetet tartott mielőtt megpróbálkozott volna a kézenfekvő tippel - lánya, már tudom.
- OK. Lenne egy kis problémám. Kéne egy új folyószámla Elisabeth Thomson névre és át kéne utaltatni a jelenlegi számlámról a pénzt az újra, de ne feltűnően kérlek. Ne lehessen visszavezetni.
- Ez természetes – némi sértettséget éreztem a hangjába, mintha csak azt mondta volna, hogy mertem ilyet feltételezni.
- És, ezentúl arra kéne mennie a zsebpénzemnek Thomastól – fejeztem be az igényeim sorolását.
- Rendben, pár órán belül meglesz, még este 6 előtt elküldöm futárral az új kártyát és a kódokat. A St. Johannába jó lesz? Ugye oda jársz még?
- Igen és igen – feleltem.
- Ugye nem zsarol senki? – kérdezte színlelt érdeklődéssel.
Vártam néhány pillanatot a válasszal nehogy azt higgye, hogy hazudok, és haláli nyugodtsággal válaszoltam, mintha csak az időjárásról fecsegnénk.
- Nem, dehogy.
- Akkor jó. Remélem még hallok rólad – biztosított a szolgálatairól.
- Kösz. Viszhall – és letettem
- Örülne is ha hallana rólam amennyire Mary megfizette. De hát a jól fizetett ügyvéd legalább nem kérdez sokat – mondtam, lehet, hogy kicsit hangosabban a kelleténél nem szeretem az ilyen bájcsevelyeket. Olyan álszentek, és felszínesek ő örül a pénzének, amit kap én meg hogy nem faggat ki – Hát ezzel megvolnék – közben beledobtam a telefont a táskámba.
Miközben én Steve-vel „tárgyaltam” ők elkezdték tervezgetni a délutánt.
- Nem hallgatóztam csak meghallottam, hogy a St. Johannába küldi a kártyákat – fordult felém Jasper.
- Igen. Probléma? – kérdeztem meglepetten.
- Nem, csak akkor 6 után kell mennünk az igazgatóhoz beszélgetni.
- Ja, a jövőmről és az iskolaváltásról – esett le a tantusz.
- Igen, mellesleg hogy kapod meg a csomagod? – érdeklődött tovább.
- Hát ez csak egy módon lehetséges a St. Johannában még pedig az igazgatónőn keresztül, de szerencsére ő tiszteletben tartja a magánéletünket, és nem kutakodik – biztosítottam róla.
- Te tudod. – Jasper felettébb gyanakvó és kissé zavar, hogy nem bízik az emberismeretemben, de ilyen apróságon túlteszem magam.
- Párszor már kipróbáltam.
- Jogsi nem kell neki, nem is vezethet, még 16 sincs. – válaszolta Edward, Jasper fel sem tett kérdésére.
- Ha rólam van szó, kikérem magamnak, igenis tudok vezetni ráadásul az új iratok szerint már elmúltam 16. Tehát kell jogsi – nem mondtak semmit, úgyhogy folytattam – És ezzel lezártnak tekintem.
- Az hogy ilyen biztos vagy magadban kíváncsivá tesz. Vajon, hogy vezethetsz?
- Hidd el jól – válaszoltam annak ellenére, hogy nem hittem, hogy Edward választ vár.
- Hiszem, ha látom. Kössünk alkut. Megmutatod, hogy megy én meg eldöntöm lehet e jogsid – ajánlotta.
- Ez ne túl fair – állapítottam meg - de azt hiszem nincs más lehetőségem.
- Jól látod. Menjünk a Volvómmal, azért nem kár, ha rosszul sül el a dolog.
- Nem fog – biztosítottam.
Előkapta a slusszkulcsot és átdobta a szobán, elég volt felemelnem a kezem, hogy elkapjam.
- Csak ketten megyünk? – kérdeztem útban a garázsuk felé.
- Tudod attól, hogy halhatatlanok nem szívesen kenődnek fel egy fára.
Azt hiszem, Alice még hallotta, mert utánunk szólt.
- Ó te nagy mártír. Ne hidd ám el, amit mond, csak azért nem megyünk, mert éppen elég dolgunk van így is.
- Asszem én csatlakozom, úgy se veszitek hasznom – szólt ki Emmett, de mire fölnéztem már ott is állt a garázsban.
- Úgy tűnik Edward, valaki mégiscsak kockáztat – aztán halkabban hozzátettem – vagy bízik a tudásomban. Bár felesleges volt halkabban mondanom így is, úgy is meghallják.
- Ne bízd el magad kislány, az első miatt jöttem. Nehogy már Edward bátrabbnak tűnjön – mondta Emmett és közben vállon vágta Edwardot.
Nem igazán izgat, hogy verekednek- e vagy nem úgyhogy elindultam a kocsi felé. Amikor már bent ültem a vezető ülésben és ők még mindig egymással civakodtak, leengedtem az ablakot és kiszóltam.
- Azon is összekaptok még, hogy ki ül az anyósülésre vagy jöttök végre.
Amint kimondtam mellettem termettek a kocsiban, Edward ült előre.
- Ja és Emmett ne nevezz kislánynak – jegyeztem meg miközben a tükröt igazgattam aztán tövig nyomtam a gázt.